A mezőgazdaság és az élelmiszertermelés jövője

2023. április 30.Mezőgazdaság 663 szó3,4 perc olvasási idő
FőoldalA mezőgazdaság és az élelmiszertermelés jövője

A növekvő népesség táplálásához a becslések szerint 2050-ig akár 68 százalékkal is növelni kell az élelmiszertermelést, ám nem ez az egyetlen kihívás. Ott van az a tény is, hogy a középosztálybeli népesség növekszik, ami általában a hús iránti kereslet növekedésével jár a gabonafélékkel, hüvelyesekkel szemben.

A több élelmiszer iránti igény kielégítése óriási kihívást jelenti az amúgy is nehéz helyzetben lévő bolygó számára, különösen ha figyelembe vesszük, hogy az élelmiszeripar a globális üvegházhatású gázkibocsátás 26 százalékáért felelős – írja a forbes.com.

A témával kapcsolatos legfontosabb tanulmányok, kutatási eredmények angol nyelven születtek meg. Aki mélyebben szeretné beleásni magát a témába, nem árt az idegen nyelvű szakirodalmat, friss híreket tanulmányoznia, melyek szintén angol nyelven érhetők el a legtöbb esetben. Az idegen nyelvek ismerete tehát a mezőgazdasági trendek szempontjából is igen fontosnak bizonyul, a nyelv elsajátítása pedig olykor nem is olyan könnyű.

Szerencsére a mai modern világban már sokféle segítséget igénybe vehetünk, például online szótárakat, melyekkel pillanatok alatt megtudhatjuk, hogy mit is jelentenek az általunk nem ismert szavak. Használatuk gyors és kényelmes és ha olyan online szótárat keresünk, ami nemcsak angolul, hanem más idegen nyelveken is elérhető, akkor is könnyű helyzetben vagyunk. Sőt, ezek a szótárak nemcsak idegen és magyar nyelv párosításban elérhetők, hanem idegen-idegen nyelv párosításban is.

A gyorsaság mellett nagy előny, hogy a gyakori nyelvek mellett ritkábban használt idegen nyelvek szótárát is megtaláljuk, mint a norvég vagy a dán. Sőt, a gyakori nyelveken példamondatok is segítik a könnyebb érthetőséget és a tanulást.

Fókuszban a növényi alapú étrend

A mezőgazdaság és az élelmiszertermelés számára a legegyszerűbb megoldás, ha növényi alapú étrendet alkalmazunk. A kutatások szerint a hús és a tejtermékek mellőzése a leghatékonyabb módja annak, hogy az emberek csökkentsék a környezetre gyakorolt hatásukat. Azonban elég valószínűtlen lenne, hogy egyik napról a másikra az egész világ áttér a vegán étrendre, a húsfogyasztás ugyanis sok kultúrában igen mélyen gyökerezik.

A gazdálkodási módszerek újragondolása is egy jó irány, ezen új módszerek alkalmazása segíthet a mezőgazdaságnak csökkenteni a környezetre gyakorolt hatását, miközben a termelékenységet is növeli. A mezőgazdaság korábbi fejlődését nagyrészt a mechanikai vagy a genetikai fejlesztések jelentették, a következő nagy átalakulást a digitális eszközök jelenthetik. Ilyen például az automatizálás, beleértve a robotok és drónok használatát.

Vagy épp a precíziós gazdálkodás, ami magában foglalja az öntözés, a műtrágyák és a növényvédő szerek változó arányú, a növények igényeitől függő alkalmazását, ahelyett, hogy egységesen, meghatározott időben, mennyiségben és gyakorisággal alkalmaznák azokat.

További trend a helyi jelleg hangsúlyozása, ami azt jelenti, hogy az élelmiszert a felhasználóhoz közel kell előállítani, ennek is környezetvédelmi hatása van.

Még több olvasnivaló..

Ételek, amikről nem is gondolnánk, hogy árt a fogunknak

2024. május 25.|

Az senki számára nem titok már, hogy a cukros, savas ételek károsak a fogaink számára, de akadnak olyan, egészséges ételek és italok is, melyekről nem is gondolnánk, hogy a fogaink épsége érdekébe mértékkel kellene őket

Hogyan nyerjük több teret, ha családi házunk van?

2024. április 13.|

Ahogy nő a család egyre inkább azt érezhetjük, hogy nem elég a hely. Bővítésre persze nem minden esetben van lehetőség, ám ha családi házunk van, akkor akár a tetőtér beépítésében, vagy még egy emelet felhúzásában

Hogyan fogyhatunk infraszaunával?

2024. február 20.|

Az infraszaunák kezdetben csak a szépség szalonok és wellness központok kiváltsága volt, ám ahogy elkezdett terjedni a szaunázás, az infraszaunák is egyre több helyen jelentek meg, szállodákban, hotelekben, sőt, még edzőtermekben is.

Go to Top