
Egyre több pásztor megy külföldre
Az elmúlt évek kutatásai rámutatnak, hogy a pásztorok tudása hatékony a természetvédelmi kérdésekben, főleg a kisebb közösségeknél, ahol a helyi pásztor együtt él az ökoszisztémával, ismeri a fajokat, a tájakat és a változásokat is. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a pásztorok sokat tesznek a biodiverzitás fenntartásáért, mivel a legeltetéssel csökken a gyepek becserjésedése.
Sokan nem tudják, pedig Európában még mindig fontos szerepe van a pásztoroknak. Romániában például fokozatosan nőtt a juhok és a pásztorok száma, ami a francia Alpokról is elmondható. A szomorú valóság az, hogy egy Spanyolországban készült híres dalfeldolgozásban több pásztornő szerepelt, mint ahány aktív pásztort találunk a Dunántúlon.
Egyre nagyobb a pásztorhiány
A Románia észak-nyugati részén élő gazdák egyre inkább panaszkodnak a pásztorhiány miatt, mivel nagyon nehezen találnak megfelelő embert az állatok mellé. Hiába ajánlanak ezer eurós bért, a helyiek inkább külföldre mennek. Az egyetlen megoldás, hogy az Európai Unión kívülről hoznak be embereket, akik ezért az összegért is szívesen elvégzik a feladatukat. Néhány gazda például Bangladesből hoz munkást.
Miért választják inkább külföldöt? Nos, egy Olaszoroszágban dolgozó pásztor elmesélte, hogy kint kétéves szerződést kapott, bejelentett állásban dolgozik, ahol az orvosi ellátás is mindig biztosítva van, ráadásul 700 eurót tud hazaküldeni a családjának. A többi pásztor szintén megerősítette, hogy külföldön többet keres, ráadásul szabadidőt is kapnak, és lényegesen jobb körülmények között élnek, mint otthon. Nem véletlen, hogy sok román gazda inkább az állatok levágása mellett dönt, mivel sehol nem talál pásztort magának.
Tényleg olyan jó a pásztor munka?

A pásztor olyan személy, aki a szabadban állatállomány felnevelésével, vezetésével és gondozásával foglalkozik. A kifejezés elsősorban a juhokra vonatkozik, de más kérődző fajokra is alkalmazható. Ezt a munkát pásztorkodásnak nevezik, pontosan azért, mert állva kell figyelnie az állatokat, miközben azok legelnek. Nagyon gyakori, hogy ezek a munkások olyan kutyákat visznek magukkal, amelyeket arra képeztek ki, hogy engedelmeskedjenek a parancsoknak és helyesen vezessék az állatállományt.
A pásztor szakma az egyik legfontosabb szakma társadalmunkban az állattenyésztéssel kapcsolatban, azonban valamiért sosem beszélünk róla, mintha nem is létezne. Egy pásztor feladata a vezetés, így gyakran a juhok előtt sétál, akik felismerik a hangját, és gondolkodás nélkül mennek utána. Ha nagyobb nyájra kell figyelnie, akkor a kutyák segítik a munkáját, de még így is a pásztornak kell elől mennie. A vezetés azonban ennél sokkal többet kíván, ugyanis meg kell védenie az állatokat a vadállatoktól, betegségektől és a balesetektől.
Ha azonban megkérdezzük a mai fiatalokat, akkor szinte senki sem álmodik arról, hogy pásztor lehessen, ami nemcsak Romániában, hanem Magyarországon is látható. Innentől kezdve hiába adunk ezer eurós fizetést, az a kevés pásztor, aki maradt, inkább külföldre megy.
Még több olvasnivaló..
Nem vagy beteg, mégsem vagy jól? A civilizációs tünetek természetes kezelése
A modern élet sok kényelmet és lehetőséget hozott magával, de ugyanakkor egy sor olyan problémát is, amikkel elődeink nem igazán találkoztak. Fejfájás, nyakfeszülés, emésztési gondok, alvászavarok – sokan ismerik ezeket a panaszokat, mégsem kapnak rá
Térkövek és kerttervezés: mit érdemes átgondolni, mielőtt belevágsz?
Egy szép kert nemcsak díszít: élünk benne, közlekedünk, pihenünk, játszunk. A térkövezés nem pusztán esztétikai kérdés, hanem a kerti életminőség egyik kulcsa. Egy jól megtervezett térkőburkolat a mindennapi használatot szolgálja: legyen szó kávézósarokról, kerti sütögetésről,
A mindennapok luxusa – Hogyan emelhet egy masszázsfotel a lakás stílusán és a jóllétünkön is?
A modern életstílus nem csupán a munkában való hatékonyságról szól, hanem arról is, hogy hogyan tudunk megfelelő figyelmet fordítani saját testi és lelki jólétünkre. Ahogyan az otthonunk dizájnja tükrözi egyéni ízlésünket és életvitelünket, úgy a








