
Heves tüntetéssel demonstrálnak a holland gazdák
Olyan időszakot élünk, ahol az emberek, és főleg a gazdák, igyekeznek minél erőteljesebben kifejezni a véleményüket. Ha a tüntetésekről beszélünk, akkor sokan azonnal a hollandokra gondolnak, akik szó szerint ellehetetlenítették több áruház logisztikai központját.
A kormány olyan terveket tűzött ki magának, amiben a mezőgazdasági termelők nitrogén-oxid- és ammóniakibocsátását akarták visszaszorítani, amire azonnali tiltakozás lett a válasz. A járművek több héten keresztül fejezték ki a véleményüket, aminek következtében a hadsereg is ugrásra készen állt.
Hollandiában a gazdák rendkívül dühösek a kormányzati tervek miatt, amelyek kevesebb műtrágya használatát és az állatállomány kényszerű csökkentését írják elő számukra. A tüntetések július elején több városban az áruházak elosztóközpontjainak blokádjával kezdődtek. Az amszterdami repülőtéren például azt tanácsolták az utazóknak, hogy inkább tömegközlekedéssel, mint gépkocsival közelítsék meg a helyet, mivel a termelői csoportok a közösségi médiában közölték, hogy traktorokkal tervezik elzárni az utakat. Az ország keleti részén több közlekedési dugót jelentettek az utakon és az északi kompútvonalakon.
Mit követelnek a holland gazdák?
A tiltakozás középpontjában a múlt hónapban bemutatott, a káros nitrogénvegyületek 2030-ig történő csökkentését célzó célkitűzések állnak, amelyek a legújabb kísérletet jelentik az országot évek óta sújtó problémák kezelésére. A kormány érvelése szerint csökkenteni kell a gazdasági haszonállatok trágyájából és az ammónia műtrágyában való felhasználásából származó nitrogén-oxidok kibocsátását, ezért az állatállományt becslések szerint 30%-kal kell csökkenteni.
A nagy intenzitású tehén-, sertés- és egyéb állattenyésztés miatt Hollandia a legnagyobb kibocsátója az ilyen típusú gázoknak Európában, bár ehhez az építkezések és a közlekedés is hozzájárul. Ezek a csökkentések azonban olyan súlyosak, hogy a vidéki közösségek gazdaságilag teljesen tönkremehetnek. Nem véletlen, hogy a holland és európai bíróságok felszólították a kormányt, hogy foglalkozzon a problémával. A termelők szerint igazságtalanul támadják őket, és bírálták az állam megközelítését.
A lakosság Home Office-ba kényszerült

A hatóságok azt tanácsolták a lakosságnak, hogy próbáljanak meg inkább otthonról dolgozni, már akik megtehetik. A gazdák azzal fenyegetőztek, hogy az egész országot le tudják bénítani, hiszen fontos pontokat zártak le. Az A50-es autópályán nem lehetett közlekedni, majd beálltak a Jumbo szupermarket elosztóközpontjába is, ahova betonblokádokat helyeztek el. Levonultak a Lidl és az Aldi telephelyére is, ahol traktorblokádokat húztak fel. A megmozduláshoz halászok is csatlakoztak, akik hajókkal zárták el a lauwersoogi kikötőt, hogy a magas üzemanyagárakkal szemben tiltakozzanak.
A lakosság nagy része támogatja a gazdákat, azonban a legtöbben úgy gondolják, hogy túl messzire mentek a tiltakozással. A radikális megmozdulások agresszívak, ami csak még több háborgást kezdeményezett.
Még több olvasnivaló..
Nem vagy beteg, mégsem vagy jól? A civilizációs tünetek természetes kezelése
A modern élet sok kényelmet és lehetőséget hozott magával, de ugyanakkor egy sor olyan problémát is, amikkel elődeink nem igazán találkoztak. Fejfájás, nyakfeszülés, emésztési gondok, alvászavarok – sokan ismerik ezeket a panaszokat, mégsem kapnak rá
Térkövek és kerttervezés: mit érdemes átgondolni, mielőtt belevágsz?
Egy szép kert nemcsak díszít: élünk benne, közlekedünk, pihenünk, játszunk. A térkövezés nem pusztán esztétikai kérdés, hanem a kerti életminőség egyik kulcsa. Egy jól megtervezett térkőburkolat a mindennapi használatot szolgálja: legyen szó kávézósarokról, kerti sütögetésről,
A mindennapok luxusa – Hogyan emelhet egy masszázsfotel a lakás stílusán és a jóllétünkön is?
A modern életstílus nem csupán a munkában való hatékonyságról szól, hanem arról is, hogy hogyan tudunk megfelelő figyelmet fordítani saját testi és lelki jólétünkre. Ahogyan az otthonunk dizájnja tükrözi egyéni ízlésünket és életvitelünket, úgy a








